2014. szeptember 21., vasárnap

Harmadik fejezet - Rossz csillagzat alatt született (part 2)

Egy óra telt el a vonat indulása óta. A kisasszony unottan lapozgatott egy könyvet, közben pezsgőt szürcsölgetett. Én a mellettünk elhaladó tájat figyeltem. Meseszép.
A lány felé pillantottam. A könyv összezárva hevert mellette az ülésen, a pezsgőspoharat pedig az üveg mellé helyezte.
- Gyönyörű napunk van, nemde Harry? – mosolygott rám kedvesen.
- Tökéletes – nevettem fel kínomban. – Hisz Önre vár a kérője, rám pedig… rám… – képtelen voltam befejezni a mondatot. A lány arca elkomorult.
- Nem lehetne, hogy egy percre elfelejtkezzünk, a kérőmről s minden úgy legyen, mint mielőtt elutaztam? Csak erre a rövid időre, kérem! – sziszegte Lena, mielőtt kopogtattak az ajtón. – Szabad! – kiáltott ki.
- Szabad hoznom, még egy üveg pezsgőt, az ifjú párnak? – lépett be egy vörös egyenruhás férfi, miközben elemelte az üres üveget.
- Mi valójában, nem… – kezdtem bele, de a kisasszony, közbe vágott.
- Köszönjük, nem kérünk többet – mosolygott bájosan a férfire, mielőtt az elhagyta volna a kabint. Közelebb húzódott hozzám a lány, majd a vállamnak döntötte a fejét. – Hazugságok, Harold, hazugságok. Ennyi kell, a boldogsághoz. Hazudnunk kell mindenkinek. Titkolóznunk kell. Úgy kell tennünk, mintha nem éreznénk semmit, s közben éreznünk kell. Érti? – vetett rám egy futó pillantást.
- Az nem boldogság. Az kínszenvedés – fogtam meg a kezét, majd apró csókot hintettem az arcára, mielőtt elszundítottam volna.
Nem sokat aludtam, de éppen eleget ahhoz, hogy a vonat fék, sípoló hangja ébresszen. Bágyadtan nyitottam ki a szemeimet, majd megdörzsöltem a kezeimmel azokat. A kisasszony édesen szuszogott a vállamnak dőlve, én pedig elmosolyodtam. Lassan felé fordultam, majd óvatosan megemeltem a fejét az állánál fogva és csókot hintettem az ajkára. A lány ébredezni kezdett, közben egyik kezét a tarkómra csúsztatta, szempillái megremegtek; visszacsókolt.
- Nem minden napi utolsó csók – húzódtam el levakarhatatlan mosollyal az arcomon.
- Biztosíthatom róla, hogy nem ez volt az utolsó – felállt az ülésről, az egyik vasúti dolgozó pedig kinyitotta a kabinunkat. A kisasszony illedelmesen megköszönte, majd elsétált a vörös egyenruhás fiatalember mellett, aki segített nekem lecipelni a vonatról a súlyos utazóládát. Megköszöntem, majd megálltam a kisasszony mögött a pályaudvaron. Nem kellett túl sokat várnunk; egy kissé kormos arcú, de egyébként egészen jól öltözött férfi sétált oda hozzánk.
- Á, Hamish! – mosolyodott el Lena.
- Miss. Collins! – hajolt meg illedelmesen.
- Hadd mutassam be a cselédemet, Haroldot – mutatott rám egy kecses mozdulattal, én pedig fejet hajtottam.
- Örvendek – mért végig fekete szemeivel. – A gazdám már türelmetlenül várja Önt, miss. Jobb, ha indulunk…
- Igaz is… akkor siessünk – bólintott Lena, Hamish pedig megragadta az utazóláda egyik végét és egy hintóhoz vezetett minket. Segített felrakni rá a ládát, majd felült a kocsis mellé a hintóra. Felsegítettem a kisasszonyt a kocsiba, majd bizonytalanul helyet foglaltam mellette.
Tehát elérkezett ez is. Hamarosan megérkezünk a kisasszony kérőjéhez, s véget ér, az amúgy is halálra ítélt szerelmünk. Végleg. 
Lehunytam a szemem; próbáltam visszatartani az előbukkanni készülő könnyeimet. EGY FÉRFI NEM SÍR. Lassan újra kinyitottam a szemeimet, majd megköszörültem a torkom. A kisasszony a kezemet fogta s teljes erejéből szorította. Szabad kezemmel megsimítottam az arcát, hogy lenyugtassam valamennyire. A szorítása ellazult, majd lehunyta a szemeit.
- Mi lesz velem, ha Ön már nem lesz mellettem? Ha esetleg már nem fog szeretni? – suttogta.
- Csacsiságokat beszél – mosolyodtam el. – Mindig itt leszek Ön mellett.
A lány végre teljesen megnyugodott. Elállt a szava, majd mosolyogva bólintott. Ez után csend telepedett a kocsira. Mindketten kibámultunk az ablakon, és néztük a fenséges tájat. Brighton városa a tenger mentén feküdt, a birtok viszont a várostól pár kilométerre volt pont, mint a Collins birtok.
Ahogy közeledtünk, egyre ismerősebbé vált számomra a környék. Én már jártam itt. Biztos voltam benne. Képek villantak be az agyamba. Tűz mindenhol. Sikolyok. Éjszaka. Tehetetlenség. Menekülés. 
Egy keservesen síró kislányt láttam magam előtt, ahogy a lángok martalékává válik a játék babáival együtt. Egy menekülő kisfiút. Cselédek sokaságát, ahogy próbálják eloltani a tüzet.
Mire feleszméltem, már a birtokon voltunk. Egy óriási fehér kastély előtt álltunk meg. Legalább kétszer nagyobb volt, mint a Collins-ház. Szolgák várakoztak előtte a kisasszonyra. Valami nem stimmelt ezzel a hellyel. Olyan érzésem volt, mintha nem először járnék itt.
Megállt a hintó. A kocsis kinyitotta az ajtót, majd lesegítette Lena-t. Ezután segített levenni a kisasszony csomagját, amit rábízott két öreg szolgálóra, hogy vigyék a kisasszony lakosztályába. A lány elpirult. 
Egy napbarnított bőrű, fekete hajú, borostás ifjú köszöntötte a hölgyet. Ruhái újak és tiszták voltak, viszont olcsó parfümszagot árasztottak. Tehát nem ő a kérő.
- Örömmel tölt el, hogy elfogadta az Úr ajánlatát, kisasszony. Mindig szívesen látom Önt – hajolt meg, majd kezet csókolt.
- Mr. Malik, elhiheti, én is örülök, hogy újra látom – mosolygott.
- Remélem kényelmesen telt az útjuk – pillantott fel a bájgúnár, majd amikor meglátott engem összehúzta a szemöldökét.
- Fárasztó utunk volt, szeretnék lepihenni… a házigazda is, előbújik vajon még a nap folyamán? – nevetett fel halkan.
- Természetesen, tiszteletét teszi hamarosan – biccentett, majd a sétapálcájára támaszkodva belépett a házba. Követtük őt, még meg nem állt a hallban. Tökéletes hófehér márványlépcső és padló, kristálycsillár, hatalmas fehérre festett tölgyfaajtók. A falon egy régi családi festmény. – A lakosztályok fent vannak, de hiszen ezt már Ön is tudja, Miss. Collins. A régi szobáját kapja, ha az megfelel – mondta a fiú. 
- Tökéletes lesz, köszönöm – mosolygott, majd elindult felfelé, a lépcsőn, de megtorpant. – Mr. Malik, megmutatná Haroldnak a szobáját? – kérdezte halkan, a férfi pedig bólintott.
- Mr. Styles szobája, természetesen a cselédszállásban lesz, ha nem bánja – fintorodott el. 
- Különös, se én, se a kisasszony nem említette meg a vezetéknevem. Érdekelne, hogy – kezdtem bele, de félbeszakítottak.
- Tájékozott vagyok. Jöjjön, megmutatom az új lakhelyét Mr. – húzta fel az orrát, majd elhagyta a házat. Gyorsan utána siettem. 
Átsétáltunk a konyhakerten, majd a hátsóudvaron, mire megtaláltuk a rozoga házikó szerűséget. Belépve egy hosszú folyosóval találtuk szembe magunkat, aminek mindkét oldalán szobák helyezkedtek el. Az egyik szobára mutatva, elmotyogta, hogy az a fürdőszoba, majd tovább sétált, egészen a folyosó végén lévő szobáig. Kinyitotta, majd előre engedett.
- Ébresztő pirkadatkor. A feladatok az alábbiak; terítés, felszolgálás, favágás, ládacipelés, és a többi. Vasárnap délutánonként kimenőt kap minden cseléd. Az úrfi családja mélyen vallásos, így kötelező a szent miséken való részvétel. Továbbá, a hónap utolsó csütörtöke is pihenőnap. Ha lopni merészelsz, megígérhetem, hogy meg fogod bánni azt is, hogy megszülettél. Értetted? – meredt rám unottan.
- Igen – bólintottam.
- Remek. Az úrfi valószínűleg látni kíván majd téged Styles – forgatta meg a szemeit. – Azt tanácsolom, hogy tedd, amit parancsol, különben repülsz, és nem érdekel, hogy kije vagy Lena-nak, vagy… – és itt hirtelen, mintha túl sokat mondott volna, elhallgatott. – A lényeg, hogy ha küldet érted, ne várasd meg – morogta, majd elhagyta a szobát.

Igaza volt. Alig fél órával később, egy fiatal lány kopogtatott az ajtómon. Gyönyörű mogyoróbarna szemei felcsillantak, ahogy meglátott, majd elpirult. 
- Az úrfi látni kíván téged – mosolygott.
- Rendben, lennél olyan kedves és elkísérnél hozzá?  - kérdeztem, ő pedig csak bólintott egyet. Ujjaival átfésülte loknis barna haját, majd miközben előttem sétált, végigmérte az öltözékét. Egy régi barna foltozott ruhát viselt, ami előtt egy fehér kötény volt. Mégis, csodaszép volt. Beértünk a házba. Kínos csönd uralkodott köztünk, miközben felsétáltunk a hófehér lépcsőfokokon. Végül én törtem meg a csöndet. – Megtudhatom a neved?
- E-Eleanor Calder vagyok – dadogta, majd megállt az egyik ajtó előtt. – Itt is volnánk. Remélem, még találkozunk – mosolyodott el halványan, majd elsietett.
Nagy levegőt vettem, mielőtt elfordítottam volna az ajtógombot. Amikor beléptem, az úrfi háttal állt nekem, Mr. Malik pedig a díványon ült, és a sétapálcáját tisztogatta.
- Hát a fattyú is hazatalált, végre!

5 megjegyzés:

  1. De izgi^^ Türelmetlenül várom a következő részt :)))

    VálaszTörlés
  2. imádom, imádlak! <3 siess a kövivel:*

    VálaszTörlés
  3. Drága Boo!
    Nagyon tetszik a blogod, maga a történet és az írásstílusod is, és bizton állíthatom, hogy mostantól minden egyes rész alatt itt leszek és támogatlak majd. Szeretném elmondani, hogy mennyire tetszik a kinézet is. Egyetlen dolog zavart csupán, hogy a szöveg nincs sorkizártra állítva, egyébként tényleg kifogástalan <33 izgatottan várom a folytatást!
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
  4. Most komolyan itt hagyod abba?
    Amúgy szia. Új olvasód vagyok, hála Kinga DIZÁJN BÁJ MI oldalának. :D
    Directioner vagyok, tény :D , de a Hazzás blogokból elegem van..volt.
    Mindaddig, ameddig bele nem kezdtem ebbe. Úgy látszik ismét beleszeretek a göndörbe..pedig én szöszkés vagyok :D
    Izgatottan vároma következőőő részt
    Cristal ××

    VálaszTörlés

Szablon wykonany przez Jill