2014. szeptember 4., csütörtök

Harmadik fejezet - Rossz csillagzat alatt született (part 1)

1842. május 22. (szombat)

Elbambultam. Mrs. Lincoln hevesen magyarázott, miközben a fürdő felé rángatott; csontos ujjait a karomba mélyesztette. Valamit az illemről mondott, de őszintén szólva egy szavára sem figyeltem. Kattogott az agyam. Az utóbbi egy hétben, semmi említésre méltó nem történt; a kisasszony feltűnően került, és én se kerestem az Ő társaságát. Gretchen direkt olyan feladatokat szabott ki rám, amik távol estek a Collins családtól. Szerdán még egy szabóhoz is elvitetett a házurának kérésére. Nevetségesen festhettem a szakadt nadrágomban és a foltos ingemben egy méreg drága, francia parfümöktől szagos, szabómesternél. Nevetséges.
Mire észbe kaptam, már rég egy fürdőkáddal szemben ácsorogtam, amiben gőzölgött a forró víz, Mrs. Lincoln-nak pedig nyoma se volt. Levetkőztem, majd belemásztam a vízbe és egy ronggyal áttörölgettem a testem. Elvörösödtem, amikor eszembe jutott, azaz éjszaka, amikor idekerültem a kisasszony pedig megfürdetett. Szinte láttam magam előtt, ahogy ott ácsorog a kád mellett és bevizezi a rongyot, majd az arcomhoz emeli, hogy lemossa róla a piszkot. Miért kellett közrendűnek és nemesnek születnünk, ha egyszerűen nem tudunk élni a másik nélkül?
Pár perccel később megtörülköztem, majd visszamentem a szobámba. Sosem éreztem még ennyire tisztának magam. Az ágyamon a szabótól érkezett ruhák fogadtak. Egyszerű öltözék, csupán egy fehér ing, nyakkendő, egy fekete nadrág és egy hozzáillő mellény. Semmi több. A földön egy fényesre sikált pár cipő lábatlankodott. Tudtam, hogy a kisasszony már valószínűleg készen van és csak is rám vár, így amilyen gyorsan csak tudtam magamra vettem az új ruháimat.
Éppen a mellényemet gomboltam össze, amikor Mrs. Lincoln sürgető kopogtatása ütötte meg a fülem. Még utoljára körbe pillantottam a szűk cselédszobán, majd az ajtóhoz léptem és elfordítottam az ajtógombot. Gretchen mosolyogva igazította meg az ingemet. – Milyen fess ma valaki – lépett hátrébb egy lépést, majd zöldes szemeivel végig mért.
- Nekem is hiányozni fog, ön, Mrs. Lincoln – mosolyogtam rá, ő pedig rögtön megacélozta magát.
- Na, jöjjön! Ha nem siet, a végén még lekésik a Brightoni vonatot! – mondta unottan, majd a kijárat felé indult. Brighton. Olyan ismerős ez a városnév… mintha már jártam volna ott.
- Várjunk csak! Vonatot mondott? – torpantam meg egy pillanatra, de Gretchen nem válaszolt, csak ment tovább.

A ház előtt álló hintó már csak rám várt. A kisasszony barackvirág színekben pompázó ruhát viselt, haja szokás szerint loknikban omlott a mellkasára, fehér selyem kesztyűjén keresztül pedig az ujjait tördelte. Amikor észrevett, mintha egy pillanatra elállt volna a lélegzete, halvány pír borította az arcát, és hebegve mondott valamit, miközben le sem vette a szemét rólam.
- Igazán jól áll önnek, ha zavarban van, kisasszony – hajoltam meg előtte egy pimasz mosollyal az arcomon.
- Én, egyáltalán nem vagyok zavarban! – kapta a kezét az arcához, majd lehajtotta a fejét. – Atyám kikísér minket a pályaudvarra, ha nincs az önellenére – lépett közelebb a hintóhoz, én pedig óvatosan felsegítettem rá.
- Miért is lenne ellenvetésem? – morogtam, majd a kisasszony után felléptem a hintóba. Mr. Collins a zsebórájára pillantott, majd kiáltott a kocsisnak, hogy indulhatunk. Az út további része csendben telt. Mr. Collins néha cinikus megjegyzéseket tett rám, én pedig csak tűrtem és tűrtem. Közben figyeltem, ahogy elhagyjuk a birtokot, és betérünk London utcáinak füst kavalkádjain. Az egész város egy nagy füstfelhőnek tűnt. Az utcákon patkányok rohangáltak a ló- és emberi lábak között, a Temze felett ideiglenes hidak íveltek át. Szörnyű látványt nyújtott a technikai fejlődés.
A déli partszakaszon haladtunk át. Csábos utcalányok dobáltak csókokat a hintónk felé, és integettek nekem, ahogy a kocsi elhaladt előttük. Kiabáltak, mindenáron kínálgatták magukat. Elfintorodtam, Lena kisasszony pedig sértődötten takarta el az arcát egy a ruhájához illő legyezővel. Látszott rajta, hogy zavarja, ahogy megbámulok más nőket. Mr. Collins ezen csak jóízűen felnevetett, majd beleolvasott az aznapi újságjába. Az egyik szalagcímet még sikerült elolvasnom, mielőtt megállt volna a kocsis. Írországban zavargások törtek ki. Polgárháború fenyegeti az országot. Niall mindig is szidta a briteket és Írország felemelkedéséről beszélt. Na meg arról, hogy ő a hazájáért akar meghalni. Ha meghalja, hogy lehetséges forradalom készül a smaragd-szigeten, akkor talán még valami hülyeséget csinál.
Lena kisasszony megkocogtatta a vállamat, mire kizökkentem a gondolkodásból. Átnyújtotta a jegyem, én pedig csodálkozva vettem észre, hogy már nem is a hintón, hanem a pályaudvar kellős közepén ácsorgunk. Én és a kocsis vittük a kisasszony utazóládáját, amiben a ruháit és ékszereit tartotta, majd felpakoltuk az első osztályon lévő kabinjába. Bársonyos üléshuzat, egy üveg behűtött pezsgő és finom édeskés parfüm illat. A bársonyüléseken egy címer is látható volt.
Mr. Collins könnyes búcsút vett lányától, majd ő is és a kocsis is elhagyta a kabint. Már én is távozni készültem, amikor a kisasszony megragadta a karom.
- Hova megy? – kérdezte aggodalmasan.
- Ez itt az első osztály. Egy cseléd, nem való ide... – vontam meg a vállam. – Ideje megkeresni a kabinom valahol a másodosztályon.
- Nem-nem, ön velem utazik – mosolyodott el, én pedig megnéztem a jegyemet. Ugyancsak az első osztályra szólt. Letelepedtem a kisasszony mellé. A vonat lassan elindult, a fülke ajtaja pedig bezáródott. A lány kezét végig húzta az arcélemen, majd aprócsókot hintett az ajkamra. Megremegtem. Az utóbbi egy hétben, szinte el is felejtettem, hogy milyen is az, amikor szerelmes az ember. A csókja megbódított. Halványan elmosolyodott. – Jól áll önnek, amikor zavarban van! – kuncogott fel, majd az egyik göndör tincsemmel játszadozott.
- Önnek kérője van – suttogtam és elhúzódtam a lánytól. Lena döbbenten meredt, rám, miközben a kezemért nyúlt.
- Harry, könyörgöm! Ez az utolsó esélyünk talán, hogy még utoljára kettesben legyünk! – futott végig egy könnycsepp az arcán, majd ajkait az enyémre tapasztotta.
- Szökjünk meg együtt. Most. – suttogtam a szájába, két csók között.
- Nem tehetem. – könnyek áztatták az arcát.
- Örökké várni fogok önre, ha kell…
- Örökké szeretni fogom Önt, Harry!

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó, remélem hamar hozod a folytatást! :) xx

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik, türelmetlenül várom a folytatást! ^^
    Ölel,
    Fallen Angel

    VálaszTörlés

Szablon wykonany przez Jill