2013. november 29., péntek

Prológus

Sötét volt. Sötét és hideg. Oda kint zuhogott az eső és mennydörgés járta át az eget. Az ajtó nyikorogva kitárult, én pedig hátra léptem pár lépést, majd a saját lábamban megbotlódva a szúrós szalmára estem. Lihegve néztem, ahogy a gyertyaláng megvilágítja az istálló falát és hirtelen árnyék vetül rá. Ijedten kaptam az ajtó felé a tekintetem és akkor láttam meg először Lena Collinst. Sáros cipőcskéjével beljebb lépett a helyiségbe, majd óriási barna szemeivel végigmért. Mindketten feszülten méregettük egymást. A nem több mint nyolc éves kislány kék ruhácskája alja kissé elázott, barna haja tökéletes loknikban lógott a vállára, és amíg egyik kezében egy porcelán babácskát szorongatott, addig a másikból kiejtette az ernyőjét és egy hirtelen mozdulattal felemelte a szalma szállak között hagyott lovagló pálcát. Kissé bizonytalanul, de felém lépett és meg várta még lehajtott fejjel feltápászkodom a földről.
- Ön kicsoda? – kérdezte miközben óvatosan az állam alá emelte a pálcát és megemelte a fejem. Nem válaszoltam.
Nem sokkal voltam nála magasabb, talán fél fejjel. Szemeivel újra végig mért, viszont most minden apró részletet megfigyelt; kezdve sebekkel borított mezítelen lábammal, a barna szakadt térdig érő nadrágommal, a szaggatott koszos ingemmel, a kissé sáros arcomig.
- Kérdeztem valamit, pór! – mondta harciasan, miután feleszmélt a bambulásból, majd erősen a nyakamhoz nyomta a pálca végét.
- Harold… – nyögtem ki. – Harold Edward Styles a nevem!
- Hol vannak a szülei?  – húzta össze vékony szemöldökeit.
- Az édesapám katona volt, az édesanyámat pedig elvitte a torokgyík… Kérem, nem akarok dologházba kerülni! – szipogtam, a lány arcvonásai pedig megenyhültek. Elemelte a nyakamtól a lovaglópálcát, majd a derekamhoz emelte és körbe járt.
- Jöjjön velem! – dobta el oldalra a botot majd kecsesen felém nyújtotta a karját és megfogta a kezem. Magához szorította a porcelán babácskáját, majd az ernyőig húzott és megvárta még felveszem a földről és felnyitom, majd kiléptünk az istálló ajtaján. A kislány felé tartottam az esernyőt, cseppet sem törődve azzal, hogy én elázok-e. A lány viszont megtorpant, és behúzott maga mellé az esőről.
- Nem szeretném, ha megfázna… - suttogta, majd pocsolyából pocsolyába ugrálva közelítettük meg a fehér falú óriási házat. A bejárati ajtóhoz érve, a lány lábujjhegyre állva próbálta lenyomni a kilincset, majd amikor láttam, hogy nem éri el, óvatosan átfogtam a derekát és megemeltem. A kislány megszeppenve nézett rám, amikor letettem a földre. Halkan megköszörülte a torkát majd remegő kézzel megragadta a csuklómat és maga után húzott a házba. Időm sem volt körbenézni, és már a hallban jártunk. A fotelben egy kissé mogorvának kinéző férfi lapozgatott egy óriási újságot. Amikor elhaladtunk előtte, felpillantott a lapok mögül majd összehúzott szemekkel nézett utánunk.
- Lena! Kisasszony, bemutatnál a „kisbarátodnak”? – szólalt meg a férfi, majd csontos arcára kiült egy széles mosoly.
- Ő itt Harold. Harold, bemutatom az édesapámat David Barnabas Collins-t! – hadarta el gyorsan, majd tovább akart rángatni.
- Ugye tudod, hogy itt nem maradhat? – morogta a férfi.
- Cselédekre van szükségünk, ő pont megfelel egynek! – szorította meg a kezem.
- Ha ennyire akarod, maradhat… – adta meg magát az apja.
A lány elmosolyodott majd megköszönte és szép lassan tovább indultunk. A cselédek lakószárnyába vezetett, majd félénken bekopogtatott az egyik ajtón. Egy fáradt nő nyitott ajtót, majd a kislányt látva apró mosoly ült ki az arcára.
- Mi járatban itt kisasszony? – kérdezte a nő.
- Gretchen, ő itt az új cseléd Harold Styles. Hoznál neki pár új ruhát és szólnál Emilynek, hogy melegítsen egy kis vizet? – cincogta vékony hangján, én pedig lehajtottam a fejem. Apró kezével még mindig az enyémet fogta, a cseléd pedig bólintva eltolakodott mellettünk. A lány bevezetett egy szobába, aminek a közepén egy kád volt és pár méterre tőle két szék. Elengedte a kezem, majd feltette az egyik székre a porcelánbabát a másikra pedig felmászott. Amikor elvette a babát és az ölébe tette, gyengéden megpaskolta a maga melletti ülőpárnát. Kissé bizonytalanul felültem mellé, majd a lábamat előre hátra lóbáltam a levegőben.
- Meg sem kérdeztem még, hogy hány éves vagy… – törte meg a csendet percekkel később.
- Tíz. – motyogtam és a lábfejemet bámultam.
Éppen mondani akart valamit, amikor belépett az egyik szolgáló lány egy nagy vödörgőzölgő vízzel és a kádba öntötte, majd megismételte ugyanezt még háromszor. Az utolsó körnél magával hozott egy fehér törölközőt is, majd megállt az ajtóban. A lány óvatosan lemászott a székről, majd lesegített engem is. Kicsit zavarban voltam, hogy nem ment ki, így lehajtottam a fejem és a hátam mögé rejtettem a kezeimet.
- Mi a gond? – pislogott Lena.
- Za, Zavarba hoz, kisasszony! – dadogtam ő pedig közelebb lépett hozzám és lerakta a földre a babát majd átkarolt és a kádhoz vezetett. Segített levenni az ingemet, majd elfordult és apró kezeivel eltakarta a szemét. Levettem a többi ruhám is, majd bemásztam a forró vízbe. Felszisszentem, Lena pedig ösztönösen felém kapta a tekintetét.
- Na de kisasszony! Most már tényleg ideje menni! – ragadta meg a karját a cseléd. – Amúgy sem szabadna itt lennie!
- Miért? – kapta a szája elé a szabadkezét.
- Csak menjen! – vezette az ajtó felé a nő.
- Nem, megvárom Haroldot! – makacskodott, majd kirántotta a kezét a nő szorításából és egy rongyszerűséggel a kádhoz sietett. A víz zavaros volt, ő pedig belemártotta az anyagot, majd letörölte az arcomról a sarat. Lehunytam a szemeimet, hogy ne menjen bele a víz, majd halk sikolyt hallottam. Pilláim alól figyeltem, ahogy a cseléd megragadja a kislány karját, miközben a kezébe adja a babát és kiviszi az ajtó elé. Lena szeppenten várakozott az ajtóban, majd lábdobogás és végül Mr. Collins hangja hallatszott fel, ahogy dorgálja lányát.
- Valami rosszat csináltam? – szipogott Lena.
- Nem csak tudod… Ezek olyan felnőttes dolgok. – a férfi hangja elhalkult. – Csak arra kérlek, hogy menj vissza a lakosztályodba, rendben? A fiúról pedig majd gondoskodik Mrs. Lincoln!
- Köszönöm! – csendült fel a vékony kis hang, majd a hangokból ítélve elugrabugrált.
Fél órával később Mrs. Lincoln kisegített a kádból és egy eléggé durva anyagú törölközőt adott a kezembe, majd adott pár ruhát. Inget, nadrágot és cipőt. Mindent magamra vettem, de a cipővel nem voltam jóban. Fogalmam sem volt, hogyhogy kell bekötni a cseléd pedig nem segített, csak megfogta a kezem és végig vezetett egy hosszú folyosón. Botladozva értem el az ajtóig, majd kinyitotta és elkísért az ágyig, ahova én rögtön felmásztam.
- Ez lesz a te szobád! Maradj itt, a sorsodról holnap dönt az Úr… - halkult el hirtelen, majd kisietett a szobából.
A helyiséget egyetlen egy gyertya gyér fénye világította meg. Oda kint már besötétedett, de még mindig zuhogott az eső. A félszoba hűvös volt, és zord. A falak nem olyanok voltak, mint a többi szobában; a világos tapéta már szinte csak lógott rajta, és az ablak sem a legjobban zárt. A hideg levegőtől remegve lerúgtam a cipőmet, majd bebújtam a takaró alá. A kemény matracon fészkelődtem, de sehogy sem volt kényelmes.
Alig egy óra után ásítozva, fájó háttal, hajtottam vissza a fejem a párnára. Ekkor halk kopogást, majd ajtónyikorgást hallottam. Bágyadtan néztem a közeledő Lena-ra, majd lassan felültem az ágyon.
- Kisasszony… mit keres itt? – motyogtam, ő pedig magához szorította a porcelán babáját.
- Még bocsánatot sem kértem a délutáni incidens miatt. – mondta miközben egyik kezével megdörgölte szinte csukott szemeit.
- Nincs semmi gond, miss. Nekem kéne bocsánatot kérnem, hiszen még meg sem köszöntem önnek, hogy nem küldött el! – mosolyogtam rá fáradtan.
A kislány óriásira nyitotta szemeit, majd felmászott az ágyamra és nyíl egyenes háttal mellém ült miközben rajtam tartotta a tekintetét. – Szóval, nem haragszik rám? – kérdezte miközben felcsillant valami azokban a nagy barna íriszekben.
Én csak a fejem ráztam, a lány pedig megigazgatta a hálóingét, majd a babácskája ruháját.
- Egyébként ő itt Lucy! – tartotta felém a porcelánbabát.
- Örvendek Lucy! – fogtam meg a baba kezét, Lena pedig felkuncogott. Ahogy elengedtem a baba kezét, hirtelen Lena jéghideg bőréhez értem. Csak ekkor vettem észre, hogy mennyire remeg a lány. – Hiszen ön, majd megfagy! – kaptam a kezem a szám elé.
A lány elkapta a kezét az enyémtől, majd közelebb mászott hozzám és megemelve a takarómat szó nélkül befészkelte magát mellém. Furán pillantottam a kislányra, aki apró testével közelebb bújt hozzám, majd bebújtatta kettőnk közé a babáját. Lehunyta óriási szemeit, majd lassan elszunnyadt. Nem értettem pontosan, hogy miért van most mellettem se azt hogy ennek én miért örülök.
- Harold. – szólalt meg halkan. – Mi az, hogy szeretni valakit?
Kissé megilletődtem a kérdésen, hiszen én sem tudtam pontosan, hogy mit is jelent ez. Megköszörültem a torkom, majd lassan összeszedtem a gondolataimat. – Élvezni valaki közelségét, hiányolni, ha nincs ott veled. Az is szeretett, ha úgy érzed, hogy nem tudsz nélküle létezni. Nekem az anyukám azt mesélte, hogy amikor beleszeretett a papámba akkor minden olyan gyönyörű volt és csak is ő létezett számára. – dadogtam.
- Harold akkor én azt hiszem, szeretem magát… - mondta elenyésző hangon, majd halk szuszogásba kezdett. Összezavart. Hisz alig ismert!

Azóta viszont kilenc év telt el. Sok minden történt az évek leforgása alatt. Én megerősödtem, ő pedig gyönyörűbb lett, mint valaha és már tudom, mi is az a szeretet…

14 megjegyzés:

  1. hát ez valami fantasztikus! :))) és nagyon jól írsz :D gratula!

    VálaszTörlés
  2. Hű, kíváncsian várom a folytatást, hisz ... nem történetet olvasni a 18-19. századból és szeretem ezt a korszakot és nagyon jól is írsz. Újabb feliratkozóval gazdagodtál!:)

    VálaszTörlés
  3. Lehet ezt nem szeretni???? Imádom! Xxxx

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó:) csak gratulálni tudok hozzá! +1 feliratkozó:))

    VálaszTörlés
  5. unottan pörgettem le a blogos csoportban, de ezen az egyen megakadt a szemem:3 (talán katherine miatt) talán nem, de azért megnéztem és itt maradtam, mert FANTASZTIKUS!*-* :3 imádom<3

    VálaszTörlés
  6. Szia !
    Meghatódtam ! Isteni lett !!! Annyira szeretem az ilyen történeteket ! Alig ismerte de mégis beleszeretett :) Csodálatos...♥
    Dorcsi ♥

    VálaszTörlés
  7. Szia !
    Nekem nagyon tetszik és a történet fantasztikus !! Mint akik előttem is írták nagyon ügyesen írsz egy helyírási hibát sem találtam mint néhány blogban !! Nagyon várom a következő részt és remélem sokáig fogod írni !! Minden esetre kíváncsian várom a következő remélhetőleg sok részt !! :)

    VálaszTörlés
  8. úristen, ez nagyon cuki lett *szivárványhányás* bocsi, de nem tudtam másképp kifejezni magamat ^^

    VálaszTörlés
  9. Ha leírnám, mit gondolok, akkor itt ülnék egy darabig... Röviden: Azta... Siess az első résszel!!! IMÁDOM!!! Vége lett a(z eddigi) kedvenc blogomnak, erre itt az új... Éljen!!! :)

    VálaszTörlés
  10. Drága Boo!
    Teljesen más történeteket olvashatok tőled , olyanokat amik eszembe sem jutottam volna sehogy. Ezért imádom annyira az írásod. Már nagyon várom az 1. részt.
    Ölel;Noja

    VálaszTörlés
  11. Kedves Boo!
    Nem találok szavakat.
    Ismét egy olyan történettel állsz elő, amihez hasonlót, még senki sem olvashatott.
    A siker, már megvan, hisz nagyon is jól írsz.
    Remélem, hamar hozod a következő részt.
    Fanni xx

    VálaszTörlés
  12. Csodálatos :) nekem nagyon tetszik, szóhoz se jutok :)

    VálaszTörlés
  13. Kedves Boo. Nem nagy szokásom kommentálni egyes blogokhoz, de most kivételt teszek. Eddigi életemben még sosem élveztem ennyire az olvasást - főleg nem 1D blogokét -, de úgy látszik, a hagyomány megtört. Eszméletlenül jó lett! Nagyon tetszett, minden elismerésem a tiéd! :)

    VálaszTörlés

Szablon wykonany przez Jill